Párizs mintegy 50 ezer éve emberek által lakott hely, amint azt a Szajna partján talált leletek is bizonyítják. Híressége a Diadalív és egy nappal vasdarabnak látszó, éjjel viszont gyönyörű Eiffel-torony.

A legjelentősebb régészeti kutatások a 12. kerületben történtek, ahol 1991-ben rengeteg lelet került elő, köztük a legkorábbi állandó emberi létre utalók is. A Bercy környékén végzett ásatások során pedig egy vadászfalu (Kr. e. 4000 - Kr. e. 3800) nyomai kerültek elő nagy mennyiségű sírmelléklettel (köztük fa pirog, agyagedények, íjak, nyilak és más, kőből és csontból készült használati tárgyak).

Az őskori település és a galloromán kor között Párizs története teljesen elmosódott. Mindössze annyi ismeretes, hogy a párisii gall nép uralta a területet, amikor Julius Caesar seregei elfoglalták az országot. A legelterjedtebb nézet Kr. e. 250 és Kr. e. 200 körülre teszi a város alapítását, de pontos időpont nem ismert. Ahogy a város helyével kapcsolatban is csak találgatni lehet. Korábban a Cité szigetére gondolták a gall várost tenni, ám ott minden lelet elpusztult a metró építése folyamán. Más feltételezések szerint a Saint-Louis szigeten lehetett a város, de akár azzal szemben - a mai bal parton - is elterülhetett. A legújabb - sokszor vitatott - hipotézis a Valérien-hegyre gondolja az ókori települést.

Kr. e. 52-től, miután Labienus gall helytartó elfoglalta a várost, az a Lutetia (francia: Lutece) nevet kapta, a gall főváros szerepe pedig egyértelműen Lugdunumra (mai Lyon) hárult. A Kr. e. 1. századi római város a Szajna bal partján, pontosabban a mai Saint-Germaine körút a Val-de-Grâce és a rue Descartes által határolt területen a Luxemburg-kertig terült el. Központjai a mai rue Saint-Jacques mellett feküdt. A város egy római kori vidéki város létesítményeivel volt ellátva, színház, fórum működött Lutetiában. A várostól délre találták meg a temető nyomait.

Párizs a 4. században vette fel mai nevét a valaha itt élő parisii népről. 508-ban Klodvig, a rómaiak felett aratott győzelme után ide helyezte birodalma központját. A 6. századtól egy kultikus hely is ismert a városban a mai Saint-Gervais templom helyén. A 8. században, a vikingek támadása ellen egy erődrendszert építettek a Cité körül, amelyet a 9. században a város a jobb partján bővítettek megvédendő a Saint-Gervais és a Saint-Germain-l'Auxerroi templomokat. A bal parti városrészeket 885-ben a normannok elpusztították. Mindazonáltal a Kapeting-dinasztia trónra kerülésekor (987) Párizs Orléans mellett a Nyugati Frank királyság legjelentősebb városa.

A város a 11. században kezdett terjeszkedni a jobb parton, majd a 12 - 13. században gyors ütemű fejlődésnek indult, mivel fokozatosan királyi székhely lett a város: 1108-ban VI. Lajos király, majd I. Fülöp Ágost (1180 - 1223) költözött a városba. Az ő uralkodása alatt épült fel Párizs sok jelentős létesítménye az első Louvre (ekkor erődítmény), több templom (köztük a Notre-Dame székesegyház), illetve a bal parti iskolákból létrejött a Sorbonne, a legkorábbi egyetem, amely korai növendékei közt tartják számon Albertus Magnust és Aquinói Szent Tamást. A középkorban a Fekete halál időszakát kivéve Párizs egy kereskedelmi, kulturális és tudományos központként funkcionált. Végül XIV. Lajos a mozgalmas városból Versailles-ba helyezte át a királyi székhelyt, majd átalakítatta a Louvre-ot.

XV. Lajos alatt épült ki a Place de la Concorde, a Katonai Iskola (Les Invalides-on), a Pénzügyi és az Igazságügyi Palota. XVI. Lajos három új városépítési rendelkezést tett: szabályozta az utak szélességét 9,75 méterben, új városfalat (Fermiers Généraux) építtetett 1784-ben, illetve leromboltatta a Szajna-hidakon épült valamennyi lakóházat.

1789. július 14-én a Bastille lerombolása és az asztalosok Saint-Antoine külvárosi felkelése volt a forradalom kitörési mozzanata. 1793 és 1794 között a radikális párizsi kommün irányította Franciaországot, ebben az időszakban válnak a kivégzések mindennapossá a francia fővárosban.

I. Napóleon elképzelése az volt, hogy Párizsnak kell a legszebb városnak lenni, ami csak lehet. Idejében Párizs radikális változásokon esett át, új utak, hidak, rakpartok, teljes városrészek, vágóhidak, templomok, főútvonalak épültek, elkészült az Arc de Triomphe, mai helyére került az Obeliszk, sőt új vízhálózat is létrejött a városban, miután új csatornák, víztározók és közkutak létesültek Párizs szerte. A Bourbon-restauráció idején a városban kiépült a Saint-Germaine arisztokrata negyed is.

1860-ban a város utoljára növelte jelentősen a területét, amint 11 települést (Auteuil, Passy, Les Batignolles, Montmartre, La Chapelle, La Villette, Belleville, Charonne, Bercy, Vaugirard, Grenelle) csatoltak hozzá, és így húsz kerülete lett Párizsnak. 1870-ben, a porosz-francia háborút lezáró békét Párizsban kötötték meg, és kikiáltották a második köztársaságot.

1871. március 22-én Párizs munkássága felkelt a poroszbarát vezetés ellen, kikiáltották a Párizsi Kommünt, mely 91 napon át védte hősiesen Párizst a poroszok ellen. A kommün alatt Párizs színe-java elpusztult a harcok hevében: a Rue de Rivoli házait fölgyujtották, a Városháza porig égett...

A későbbiekben Párizs több világkiállítás székhelye is volt. Ezek tiszteletére épült 1889-ben az Eiffel-torony, 1900-ben pedig a párizsi metró, amikor is a metropolisz a nyári olimpia színhelye volt. 1910-ben azonban óriási árvíz pusztított végig a városban.

Az I. világháborút lezáró békerendszert több Párizs környéki helyen kötötték meg. 1940 és 1944 között Párizs német megszállás alatt volt, míg a szövetséges csapatok érkezésének hírére 1944. augusztus 19-én lázadás nem kezdődött a városban. Dietrich von Choltitz generális, a párizsi helyőrség parancsnoka, 1944. augusztus 25-én kapitulált megtagadva a város teljes lerombolásáról szóló parancsot.

1968 májusában a párizsi fiatalok kezdtek elsőként a lázongásba a Quartier Latin területén. 1976-ban engedett elsőként a francia állam kisebb fokú függetlenséget Párizsnak, ahol az első polgármester Jacques Chirac lett. Helyére 1995-ben Jean Tiberi, majd 2001-ben Bertrand Delanoë került, aki radikálisabb politikájával felvette a harcot a városi autósok ellen is a tömegközlekedést támogatva.