"Sohasem lesz divat Párizs nélkül, míg Párizs fennáll" - írta Holzer Andor 1922-ben, a Magyar Divatiparban. A divat központja a 17. század közepe óta Franciaország volt. XIV. Lajos, a Napkirály Európa legfényesebb udvarát alakította ki, melynek pompáját mintának tekintette minden uralkodó. A 18. században XV. Lajos szeretői diktálták a divatot, majd a század végén Mária Terézia leánya, Mária Antoinette.

A 19. század közepén is Párizsra figyelt a világ, az elegáns császárnéra, III. Napóleon hitvesére, Eugéniára, akit Erzsébet osztrák császárné és magyar királynéval együtt a világ legszebb asszonyának tartottak

Az előkelő társaság zárt volt, asszonyai kerülték a feltűnést, amit annál inkább kerestek a kurtizánok. Párizs divatját a félvilági hölgyek határozták meg, akik igyekeztek pompájukkal egymást túlszárnyalni és a világot utánzásra késztetni. Cleo de Merode kétoldalt elválasztott, fülére fésült hajviseletét fél Európa utánozta, ezt Rippl Rónai József szép festménye, a “Cleo de Merode rokona” is bizonyítja. A kép modellje persze nem volt rokona a híres szépségnek, de megjelenésében őt igyekezett utánozni.

A 20. század a nagy művészszabók és tervezők kora, a sort az orosz balett mecénása, az avantgarde művészek barátja Paul Poiret kezdte, őt követte a század legmerészebb garçonne-ja, azaz fiús lánya, Gabrielle (Coco) Chanel, akiért Cocteau és Picasso rajongott, s aki megteremtette a nőies, elegáns dolgozó nő típusát. A harmincas években jelent meg Elsa Schiaparelli, aki Salvador Dali baráti köréhez tartozott és szürrealista módon alkotta meg ruháit, néhányszor a mester ötleteit jelenítve meg ruháin.

A II. világháború utáni nagyok, a New Look atyja, Christian Dior, vagy a mindig megújuló és mindig izgalmas Yves Saint Laurent. A hatvanas évektől kezdve számos tervező nevét tanultuk meg. a vállalatbirodalmat építő Pierre Cardintől, aki elsőként nyitott keletre, s így Budapestre is, Christian Lacroix-ig, Gaultierig, Castelbajac-ig.